mpdizajnMelykek

GTK Stratégia

Üdvözöljük


Tisztelt Honlaplátogató!

          A GTK STRATÉGIA CONSULTING főigazgatójaként tisztelettel köszöntöm honlapunkon.

A GTK STRATÉGIA CONSULTING tevékenységével a teljesebb életre, a sikeresebb vállalkozásokra törekvőknek kíván, nagy tapasztalatokon alapuló támogatást nyújtani tanácsaival inspirációs, és képzési anyagainak átadásával, egyéni és csoportos képzések és tréningek útján.

 A GTK STRATÉGIA CONSULTING a sikeres önmegvalósítás és a sikeres együttműködés módszereinek terjesztésével olyan sikeres üzletekben vesz részt, melyek az üzletben részt vevőkön túl az egymást megbecsülő, az egymás szellemi és anyagi értékeit növelni szándékozók körének kiszélesedését is szolgálja.

         Emberi és üzleti sikereinket a "VEZÉRLŐ ALAPELVEK" című könyvemben ismertetett önmegvalósítási és együttműködési alapelvek és módszerek alapozzák meg.

         A valódi sikerekhez komplex gondolkodásmódra és sokoldalúságra van szükség, ezért vezető munkatársaink között találhatók multimédia szakemberek, orvos-pszichológusok, több nyelvet beszélő kapcsolattartók, műszaki mérnökök és gazdasági szakemberek.

Vezető munkatársaink széleskörű szakmai gyakorlattal és kiterjedt emberi és társadalmi kapcsolatokkal rendelkeznek itthon és külföldön egyaránt.

 Tisztelt Honlaplátogató!

Honlapunkon áttekintést kaphat legfőbb tevékenységeinkről, főbb szolgáltatásainkról és szabadon letölthet sok hasznos információs anyagot, megfelelő feltételek esetén letölthet tanácsokat, tanulmányokat és power-pointos előadás anyagokat, valamint megrendelhet különböző szolgáltatásokat.

Alapelvünk, hogy a sikerekre, a csodákra nem várni kell, hanem szorgalmas munkával, hozzáértéssel magunknak kell megteremtenünk azokat. Meggyőződéssel valljuk, hogy megfelelő inspirációval és jól bevált módszerek alkalmazásával minden ember képes kidolgozni a maga sikereit, megteremteni a maga csodáit.

A GTK STRATÉGIAI CONSULTING munkatársai késszen állnak arra, hogy segítsenek Önnek személyesen is, és vállalatának is egy teljesebb élet, egy sikeresebb vállalkozás megteremtésében és tartós fenntartásában. 

Megköszönve tevékenységünk iránti érdeklődését kérem, hogy amennyiben szolgáltatásainkat arra érdemesnek tartja, hívja fel rájuk mások figyelmét is, hogy minél többen élhessenek teljesebb életet, és minél többen legyenek sikeres üzletemberek.

DR. G. TÓTH KÁROLY
GTK STRATÉGIA CONSULTING
KONZULENS FŐIGAZGATÓJA

 

Levélküldés  |  Általános üzletszabályzat  |  Letöltött lapok: 32547  |  Látogatók száma: 31706